Építész: Varga Csaba
Építész munkatárs: Vavrik Ferenc
A szerencsi Rákóczi-vár a XVI. század végén alakult ki egy mélyen fekvő, lápos-mocsaras területen. Két fő részből áll, a belső várból és a Huszárvárnak is nevezett külső várból. Ez utóbbi eredetileg csak egy várfal volt bástyákkal, amelyhez a belső oldalon az idők folyamán istállókat, kovácsműhelyt, konyhát, és más műhelyeket, szállásokat építettek hozzá. A vár az 1960-as években esett át egy mindent felölelő műemléki felújításon.
2011-ben a Huszárvárból szállodát és éttermet alakítottak ki, megtartva a színháztermet és az előcsarnok-kiállítótermet. A felújítás és bővítés során cserélték a teljes vár tetőfedését és a korábbi turistaház tetőablakait is. A meglévő szobákat fürdőszobákkal egészítették ki, az étterem feletti tetőtérbe pedig szobákat építettek, és készült egy új lépcsőház és lift is. A felújítás során fontos volt, hogy a vár történelmi karaktere megmaradjon az új épületrészeknél is, és az eredeti hangulatot a mai elemek is erősítsék.